Belépés
2013. február 07., csütörtök 17:28

Balogh Vali

Balogh Vali

 

Ha egy mondatban kellene megfogalmazni, azt mondhatnánk, ő az, aki megismertette a magyarokkal és meghonosította Magyarországon a zselés műkörömépítést.

Tanulmányait fodrászmesterként kezdte, majd 1998-ban a kéz-lábápolás és műkörömépítésre szakosodott végérvényesen.
A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karán, miután megszerezte a szakoktatói képesítést, három évig pedagógusként dolgozott. A későbbiek során a MOSZI szakoktatója, szakmai elnöke, majd 2009-től elnöke, a BKIK kamarai szakértője az ezredfordulótól napjainkig, illetve az OM, SZMM és NSZFI vizsgaelnöke volt 2004 és 2009 között.

Mestere Ileana Schell, a müncheni American Nails vállalat alapítója volt .

Márkafüggetlenségéről így nyilatkozott: „Magyarországon általában kiváló márkák kerülnek forgalmazásra, majdnem minddel dolgoztam már. Szakmai feladataimból adódóan minden anyagot ismernem kell, és általában az új anyagok bevezetésekor fel is kérnek tesztelésre, de egyik márka mellett sem köteleztem el magam.
.

Megjelent: 3975 alkalommal Utoljára frissítve: 2014. február 13., csütörtök 12:36

Kiemelt hirdetések

Professzionális márkák

Legolvasottabb írások

Sikerkulcs / Mire számíthatsz a Windows készülékek terén?
Internet, mobilitás, felhő alapú tárhelyek, átjárhatóság és elérhető árú...
Rendezvénytudósítás / The World Bodypainting Festival 2013
Olaszország, Belgium, Usa és Oroszország lettek az idei World Bodypainting Festival győztesei....
Trend / Érzékeny szabadság
Érzékeny szabadság Az Artista brand hirdeti a kreativitást, az egyediséget, az...