Belépés

Molnár Joli már netes videóban is oktat!

 

 

„Aki egyedül dolgozik, néha kicsit belekövülhet a munkába.” Ennek online gyógyszereként már elindult egy innovatív program. Molnár Joli Buzássy István és Hajas László mellett kezdte a szakmát, majd saját üzletet nyitott. Az Alfaparf Milano oktatófodrászaként az egész országban tart workshopokat, és képzései a kezdetektől teltházasak a Hair-Line Oktatóstúdióban. Közel negyven éves szakmai és előadói tapasztalatát 2019-től online is megosztja. A www.molnarjoli.com oldalon interneten elérhető fodrászvideókban szakmai fogásokat oszt meg ingyen, de készülnek különleges térítéses tartalmak is. Erről az új projektről beszélgettünk.

 

– Honnan jött az ötlet, hogy online képzésen tanítsd a fodrászokat a sok év élő workshopozás után?

– 36 éves szakmai gyakorlatomból 26 évet a Hair Line bemutatófodrászaként töltöttem. Olyan mesterektől tanultam (többek között Buzássy István és Hajas László), akik mindig a folyamatos tanulást hangsúlyozták. Abszolút bibliaként tekintek a Sassoon által megfogalmazott alapokra, és állandóan képezem magam. Ugyanakkor tudom, hogy nagyon eltér egymástól a színpadi és a mindennapi szalonmunka. A színpadon egy fizetett modellen lehet az ember nagyon eredeti és kreatív, van lehetőségünk megvalósítani magunkat. Az üzletben a vendéget kell megvalósítanunk. Én úgy érzem, hogy ebben vagyok nagyon jó. Érzem, hogy a vendégem hogy nézne ki a legjobban, milyen szín, milyen forma illik hozzá, mi az, amit tud kezelni, sőt meg is tanítom rá, hogy kezelje. Ez talán kevésbé érdekes, de nagyon hálás munka. Imádom a Hair-Line Oktatóstúdiót, az első perctől kezdve tartottam kurzusokat, elsősorban természetesen hajvágást. Nagyon szeretek a résztvevőkkel közösen ötletelni, alkotni. Amikor a Hajas szalon után megnyitottam a saját szalonomat, az volt a legnagyobb problémám, hogy senki sem „húzott” többé magával. Sok kolléga között mindig van valakinek egy új ötlete, fogása, trükkje, amit át lehet venni, ki lehet próbálni. Aki egyedül dolgozik, néha kicsit belekövülhet a munkába. Azoknak készítettem az oldalamat, akik minden nap az üzletben dolgoznak, nem csak extrém hajakat vágnak, családi, anyagi okok miatt nem tudnak gyakran a fővárosba utazni, vagy csak idejük nem engedi, de örülnének néhány ötletnek.

 

– Pontosan mit és hogyan nyújtasz a fodrászoknak?

– Eredendően úgy terveztem, hogy elkezdem az oldalt néhány egyszerű tartalommal, aztán folyamatosan bevonom a kollégáimat is, hogy mindenki megmutathassa magát, és továbbadhassa azt, amit tud, hiszen csakis ez a fejlődés záloga. Jelenleg Némethné Ildikó, Antal Judit, Kondor Martin és az én frizuráim elérhetőek.

 

– Melyek a legnépszerűbb témák nálatok?

– Az oldalon egyszerű elemekből elkészített, a hétköznapokban is jól használható hajvágások, kontyok láthatóak. Ezek fizetős tartalmak, de számtalan ingyenes tartalom között is válogathatnak, amivel a szolgáltatásaikat kiegészíthetik. Nagyon büszke vagyok a Négy Évszak színválasztó előadásra és táblázatra, ami könnyűvé és biztossá teszi a megfelelő hajszín kiválasztását. Ebben lehet hinni, vagy nem, de az előadás végén képekkel bizonyítom be, mennyire fontos ez a tudomány, amit a stylistok már régóta használnak a ruhák terén, és ideje, hogy a fodrászok is elkezdjék használni. Aki megvásárol egy tartalmat, annyiszor nézheti meg, ahányszor csak akarja, a tartalmak minimum 2 évig fenn maradnak az oldalon. Üzenetküldési lehetőség is van, így közvetlenül el tudják mondani a véleményüket nekem, és annak fényében én is tudok majd változtatni a koncepciómon, ha szükséges. Az lenne a jó, ha egymást formálnánk. A fizetős tartalmak hajvágást és kontyot tartalmaznak. Az ingyenes tartalmakban találhatnak egy különleges masszázst, egy trükkös hajfestési technikát, hajszínválasztáshoz táblázatot, melegolló ismertetést, apróságokat pár percben.

Várok minden kollégát, látogassátok meg a www.molnarjoli.com oldalt!

 

Összeállította: Remek Annamária

Máskor is szívesen olvasnál ilyen témáról nálunk?
Akkor nyomj egy like-ot és oszd meg a linket!
Köszönjük! :)

Olvasóink értékelése:  / 1
ElégtelenKitűnő 

Kiemelt hirdetések

Professzionális márkák

Legolvasottabb írások

Szépipari hírek: Interjú / Heanból MALAHA Cosmetics – a dinamikus fejlődés útja
Az Év Szépészeti Újdonsága 2015. győztes termék forgalmazója még szélesebb palettával a...
Szépipari hírek: Interjú / Mesterkérdések
Mesterkérdések Fodrász vagy fodrászmester? Kozmetikus vagy kozmetikusmester,...
Szépipari hírek: Interjú / Bronzérmes a férfiválogatott
Bronzérmes a férfiválogatott! „Álomvilágból valóság lett” – interjú Cseh Istvánnal...