Belépés

Fashion Gallery 2010

Grafika – Haj és smink mozdulatlan dinamikája

Immáron második alkalommal került megrendezésre a Fashion Gallery névre keresztelt haj- és sminkshow a Magyar Nemzeti Galéria falai közt, ezzel is lehetőséget adva a divat és a képzőművészet találkozására.

 

Az idei bemutatót a Magyar Nemzeti Galéria időszaki kiállításán látható olasz futurista festő, grafikus, tervező és designer Fortunato Depero munkássága inspirálta. Művészetének kreatív ereje, merész szín- és formakompozíciói adtak ötletet a Fashion Gallery alkotóinak is. A gyönyörű modellek, a sajátos hajkreációk és a színes, hangsúlyos sminkek a futurizmus dinamikáját, színességét és erejét idézték meg.

 

Szikriszt József, a Fashion Gallery vezető fodrásza szerint a legnagyobb élmény, hogy a Múzeumok Éjszakájának keretein belül egy ilyen show-n első sorban a hétköznapi embereket szórakoztatják a művészek. Ennek ellenére a szakma sem hiányozhatott a közönség soraiból. Az éjszaka folyamán két alkalommal előadott teltházas shown kívül egy eddig rendhagyó vonulást is láthattak a múzeum látogatói, amikor a bemutatott 20 modell az alkotók kíséretében végigvonultak a Magyar Nemzeti Galéria kiállítótermein - hatalmas sikert aratva a látogatók közt.

 

Ahogy Rácz Dóra, az esemény vezető sminkese fogalmazott, a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy Depero képeinek üzenetét, hangulatát a modellek arcán, haján megjelenítsék. ”A sminkek színei, markáns vonalai ridegséget és erőszakosságot sugallnak.” „A hajak monumentalitása pedig, ismétlődő elemeinek sokasága a futurizmusra jellemző művészi eszközök megjelenítése miatt voltak fontosa”- tette hozzá Szikriszt József, ezzel is jól példázva, hogy már hosszú évek óta elválaszthatatlan páros mindenhol kiegészíti egymást.

 

Az alkotópár számos hazai és nemzetközi páston ért már el dobogós helyezést közös munkáikkal, ezenkívül több alkalommal szórakoztatták már a nagyérdeműt színpadi munkáikkal, külföldön és hazánkban egyaránt. Terveik közt szerepel, hogy még intenzívebben részt vegyenek a hazai szakmai életben, Dóra az Eva Garden bemutató és oktató sminkese, József pedig a JOICO művészeti vezetője Magyarországon.

 

Forrás/Szerző: www.hairszikriszt.hu
  • 10
  • 13
  • 15
  • 16
  • 4
  • img_3866
  • img_4010
  • img_4029
  • img_4087
  • img_4094
  • img_4686
  • img_4787
  • img_4806

Simple Image Gallery Extended

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

You have no rights to post comments

Kiemelt hirdetések

Professzionális márkák

Legolvasottabb írások

Rendezvénytudósítás / A HCF TROPHY Louvre színpadán
Tonomárné Dancsó Erika a 2016 HCF TROPHY Louvre színpadán! A bemutatóról napi...
Rendezvénytudósítás / Szabolcs Kupa 2017.
A Váci Mihály Kulturális Központban került megrendezésre 2017. február 12-én a...
Rendezvénytudósítás / Beauty Forum 2015., Budapest
  Kiállítással, vásárral, szakmai bemutatókkal, a szépségszakma meghatározó...