Belépés

Szakma Kiváló Tanulója Verseny 2014.

 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2014-ben hetedik alkalommal rendezte meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV). Ezek országos döntőjére a VII. Szakma Sztár Fesztiválon 2014. április 14-16. között Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont G és F pavilonjában került sor, melynek díjkiosztó, záró ünnepélyén Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is részt vett.

Az országos szakmai versenyek a Nemzetgazdasági Minisztérium által a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gondozásába átadott 38 szakképesítésben kerültek meghirdetésre, a nappali tagozaton végzős szakiskolai és szakközépiskolai tanulók számára – köztük az SZKTV keretén belül fodrász és kozmetikus szakmában. A végső megmérettetésre, a döntőkre a háromnapos Szakma Sztár Fesztiválon került sor.

Idén 106 iskolából 194 diák került be a szakmai versenyek országos döntőjébe. A versenyen a 60%-os eredményt  elérők felmentést kaphatnak a tanév végén esedékes szakmai vizsgarészek alól. Fentiek szerint – a versenyben elért eredménye alapján – ez évben a tanulók 80%-a kapott felmentést a teljes szakmai vizsga letétele alól.

A nemzetközi versenyekre a 2014. márciusi I. SkillsHungary Nemzeti Döntőn, illetve a már korábban kiválasztott versenyzők a szakmai szponzorok által összeállított felkészülési ütemterv szerint mérték össze erejüket a VII. Szakma Sztár Fesztiválon. A 2018. évi EuroSkills verseny Budapesten történő megrendezésére beadott magyar pályázatról 2014. májusában a franciaországi Lille-ben fog dönteni a EuroSkills szervezete.

Szépségszakmai eredmények:

Fodrász

1 Farkas Tamara, gyakorlati felkészítő tanár: Demeter Tünde, Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, Kiskunfélegyháza, Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
2 Várallyay Péter, gyakorlati felkészítő tanár: Kollár Mónika, Handler Nándor Szakképző Iskola, Sopron, Soproni Kereskedelmi és Iparkamara
3 Szkibó Kinga, gyakorlati felkészítő tanár: Kovács Lászlóné, Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Közel 180 fodrásztanuló írta meg januárban az elődöntőt, közülük a márciusi előválogatóra 34-en szereztek jogosultságot, és ebből 8 versenyző jutott el az országos döntőbe. Szécsényi István zsűrielnök és versenyfelelős, Kökény Ferenc zsűritag, Váradi Katalin zsűritag és Somorjai Gáborné koordinátor felügyelete mellett dőlt el, hogy közülük 3-an teljesítették a szakmunkásvizsga komplett követelményét, a verseny többi résztvevője több modulból kapott felmentést az eredménye alapján a júniusi szakmunkásvizsgából.

Kozmetikus


1 Varga Tímea Ágnes, gyakorlati felkészítő tanár: Rappaport Mariann, Szépmíves Szakképző Iskola, Budapest, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
2 Bellák Réka, gyakorlati felkészítő tanár: Gáspárné Vass Mária, Szépmíves Szakképző Iskola, Budapest, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
3 Szamosi Cintia, gyakorlati felkészítő tanár: Bizinger Éva, MOSZI Ipartestületi Szakközép- és Szakiskola, Budapest, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

A kozmetikustanulók munkáját Báthory Istvánné versenybizottsági tag, Kovács Barbara versenybizottsági tag, Sipos Zita versenybizottsági tag, Dudás Jenőné versenybizottsági tag, Linhart Rita szakértő, Péntek Bernadett versenyfelelős/ versenybizottsági elnök segítette.


Gratulálunk!

 A szervezők ezúton is köszönik a támogatást a szponzoroknak (abc sorrendben):

Absolute Care, Alveola, Asbóth Sándor Szakközépiskola (Keszthely), Bioline, Hairline Kft., Ilcsi Biokozmetikai Kft., Kovács Barbara, Laboratoire Bioderma Hungary Kft., L'Oréal Professionnel, Lisap, Paris cosmetic Kft., remeka.hu, Schwarzkopf, Solanie, Start Invest Kft., Studex Kft., Wella.

Forrás: www.szakmasztar.hu

A helyszínen készült fotóink itt láthatók:

 


Olvasóink értékelése:  / 1
ElégtelenKitűnő 

You have no rights to post comments

Kiemelt hirdetések

Professzionális márkák

Legolvasottabb írások

Rendezvénytudósítás / II. Nemzetközi Kozmetikus Kongresszus
  2012. szeptember 22-én a Millenáris Parkban rendezte meg az Alveola, mint fő szakmai partner...
Rendezvénytudósítás / MFKKE fotópályázat eredmények
Természetvédelem és a globális felmelegedés a szépítészek versenyén!   A Magyar Fodrász...
Rendezvénytudósítás / Szakma Sztár Fesztivál 2017.
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) 2017-ben tizedik alkalommal rendezte meg a Szakma Sztár...