Belépés

Divat – a falon

 

 

Divat – a falon



2012-ben másodszorra írta ki „Gombold újra! Divat a magyar” című öltözéktervezési pályázatát a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium háttérintézménye, a Design Terminál. A kortárs öltözéktervezési kategória első helyezettje Farkas Anett építészhallgató „Zsindely” c. kollekciója lett, melyet Terézváros Önkormányzatának segítségével, óriás falfestményen örökített meg a Suppré-Neopaint művészcsapata.

 

 

 

2012. április 16-án hivatalosan is átadták ezt a falfestményt, mely Lukács Gabit ábrázolja Farkas Anett díjnyertes Zsindely kollekciójának egyik mutatós darabjában.

Az átadón a megjelent sajtómunkatársakat Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere, Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár (KIM) és Teszári Nóra Forum Hungaricum szóvivő köszöntötte. Beszédükben mindannyian azt hangsúlyozták leginkább, hogy milyen jó látni, hogy egy tömegeket megmozgató, építő szándékú kezdeményezés ekkora népszerűséget tud szerezni, és szó szerint is élményt tud vinni a mindennapokba.

Az egyik budapesti iskola tűzfalát díszítő óriás festményt a Dessewffy utca 38. (parkoló) felől láthatja a közönség mostantól, mintegy új látványossággal gazdagítva a főváros egyik nagy múltú kerületét.

 

Fotó: remeka.hu

 

 

 

 

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

You have no rights to post comments

Kiemelt hirdetések

Professzionális márkák

Legolvasottabb írások

Rendezvénytudósítás / V. MEZŐTÚRI FODRÁSZVERSENY
Idén már ötödik alkalommal rendezte meg Kozmáné Zsóka és lánya, Kozma Izabella azt a...
Rendezvénytudósítás / Köröm&Szépség Palota 2014
2014. május 11-én, vasárnap a budapesti Stefánia Palota termei megteltek körmökkel, lakkokkal...
Rendezvénytudósítás / Kézműves Kupa 2017.
2017. március 5-én vasárnap, a miskolci Generali Arénában rendezte meg a...