Belépés

Sorsok és végzetek

Sorsok és végzetek - I. rész

 

 

Szabados Iréne - Nőként a férfiak pályáján

 


Szenvedélyes, bátor és mindig mer újat álmodni – Szabados Iréne hazánk elsősszámú női mesterfodrászaként vált ismertté, tehetségével és kitartásával kivívta magának a férfi kollégák tiszteletét egy nők számára még mindig kevés elismeréssel járó szakmában.

A mesterfodrász szerint a siker kulcsa nem a férfiak legyőzésében, hanem a nők meghódításában rejlik. Szabados Irénével hivatásról, egy férfias szakmában való boldogulásról, és arról az útról beszélgettünk, amely az erősebbik nem nehezen kivívott elismeréséhez vezetett.

 


– Mi motivált, amikor annak idején ezt a pályát választottad?
– Anyukámat az ötvenes években gyakran elkísértem fodrászhoz – emlékszem, akkor nagy divat volt a dauer. A szalonban elvarázsoltak a szépészeti dolgok, sokszor én is oda-oda dugdostam a körmöcskémet, hogy lakkozzák ki. Mivel az iskolában nagyon szerettem a kémiát, úgy terveztem, hogy a vegyészet felé veszem az irányt, így jelentkeztem egy hatosztályos gimnáziumba, amely érettségit és technikumot is adott. Sajnos nem értem el a jelentkezési ponthatárt, így júliustól szeptemberig nem tudtam, mitévő legyek. Imádtam a hajamat „piszkálni”, de valójában nem kevés problémám volt a hajnövésemmel, a fejformámmal. Anyám látta, hogy nagyon sokat foglalkozom hajammal, és talán jó lenne ez a szakma nekem. Nem sokkal később megismerkedett egy férfifodrásszal, majd egyszer azt kérdezte tőlem: „Nem akarsz te is fodrász lenni?” – ilyen kis apró véletlenek kellenek ahhoz, hogy az ember egy életre szóló pályát kapjon.
Emiatt ma is azt vallom, hogy minden szülőnek kutya kötelessége a fellelhető összes lehetőséget megmutatni a gyermekének, és hagyni, hogy álmodjon. Velem a nagy álmok mind megtörténtek már, ehhez persze jó adag szerencse is kellett.


– Mikor szembesültél először pályád során, hogy nőként hátrányban vagy a férfi fodrászokkal szemben?
– Harmadikos koromban kerültem egy „sztárszalonba”, a Szövetkezet kiemelt szalonjába, amely a Szabadság szállóban volt, a Keletinél. Nagy volt akkor a szakmai nyüzsi: minden fodrász versenyző is volt, Papasz Vaszil, Kun Sándor is ott dolgozott, és még sokan mások. Gyakran bejárt a fiúkhoz a Tárnoki Laci bácsi is a versenyző "Csicsi" fiával, aki ott is tréningezett. Lényegében csupa férfi kollégával voltam körbevéve. Gyönyörű nők jártak abba a szalonba, én pedig azt hittem, hogy majd biztos nekem is ilyen szép nők lesznek a vendégeim – persze nem így lett, mert a szép nők a férfiakhoz szeretnek járni. Hozzánk meg a szépülni vágyók. A szakmai bemutatókon szóba szokott kerülni, hogy ez a fiúknak mekkora előny! Az a nő, aki tudja magáról, hogy szabálytalan a fejformája, vacak a haja, vagy eláll a füle általában szégyelli ezt – szóval azok a női vendégek, akik elégedetlenek magukkal női fodrászhoz szeretnek járni. Nem beszélve arról, hogy ki tudják csacsogni az egyéb problémáikat, és aktuális dolgaikat.


– Hogyan tudtál érvényesülni egy férfias szakmában? Milyen kezdeti nehézségekkel kellett megküzdened?
– Sok gyanakvó pillantás kísért kezdetben a pályán; a férfiak elsősorban nőként és nem szakmai riválisként tekintettek rám. Végigmértek, udvarolgattak, élcelődtek velem, de nem vettek komolyan. Abban az időben ehhez hozzá voltunk szokva: a férfiak utánunk fütyültek az utcán, különböző obszcén megjegyzéseket tettek azzal kapcsolatban, hogy mi mindent tudnának velünk kezdeni. Ez a fajta kommunikáció ma már szerencsére eltűnt, egy miniszoknya látványa kevésbe keveri fel a hangulatot. Csak évtizedekkel később – mikor fellépőként már folyamatosan jelen voltam rendezvényeken – tapasztaltam, hogy olyan kollégák veregették meg a vállam, akiket a szakma sokra tart. Persze a „falkavezérnek” kellett először megtennie ezt a gesztust, hogy a többi is sorba álljon. Onnantól kezdve többé nem invitáltak kávéra, nem tették nekem a szépet – már nem csak egy „csajszika” voltam, aki minden szakmai rendezvényen ott van, és a fiú versenyzőket kíséri. Elkezdtek kollégaként kezelni. Ez akkor fel sem tűnt, csak utólag tudtam megfogalmazni, hogy milyen fokú bizonyítás szükséges a fodrász szakmában egy nőnek ahhoz, hogy a férfiak is elismerjék.


– Volt ebben a helyzetben egy kis lekezelés is, nem? Ez miből ered?
– Ezen nem is csodálkozom, hiszen rengeteg olyan kollégával beszéltem már, akik több száz lányt tanítottak ki, és előfordult, hogy a mentoráltjuk eltűnt a szakmából. Nagyon sok női tehetség veszett el, mert jött éppen egy pasi, akibe beleszeretett, és abbahagyta az addigi szakmai útjának építését. Mentorként egy ilyen kudarcba bele lehet rokkanni, hiszen a tanítványoddal megosztod a legtitkosabb tudásodat is – sajnos néha hiába. Pályám során éppen emiatt inkább csak továbbképzéssel foglalkoztam. Nőként nem akartam a tanítványok kinevelését vállalni – valakit a munkájában irányítani, a pályán orientálni inkább kedvemre való. Ellenben a férfi kollegák „versenyistállók” is egyben, mert mindig kinevelnek néhány ügyesebb fodrászt, akiket a versenyszíneken saját emberüknek tekintenek, harcolnak érte. Olyannyira, hogy meg is egyeznek a versenyeredményekben – ez a nemzetközi színtéren is így van.

 

 

Szöveg: Remek Annamária és Filákovity Radojka

 

Cikk folytatása itt.

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Kiemelt hirdetések

Professzionális márkák

Legolvasottabb írások

Interjú / Vintage Beauty Szépészeti Nőintézet: az Év Szalonja 2017-ben
  Rakétasebességgel tör a kozmetika csúcsaira Szakonyi Eszter, a Vintage Beauty Szépészeti...
Interjú / Le Salon Kertváros – az Év Szalonja 2013-ban!
Egy hely, ahol több mint 200 m2-en a vendégekről szól minden, és ami hamar központi helyet...
Interjú / Van még határ a frizurakészítésben? Beszélgetés Bódi Ákossal
  Bódi Ákos, a TiGi Európai Kreatív Igazgatójának vezetésével került megrendezésre...