Belépés

A legjobb újdonság 2017.: a Nouveau Contour forgalmazóját kérdeztük

 


A 2017-es Év Újdonsága versenyen a Nouveau Contour iQ medical készüléke kapta a legtöbb és legmagasabb értékelést. A magyarországi márkaforgalmazóval, a Helanor Pro Kft. tulajdonosával, Császár Zsuzsannával beszélgettünk arról, hogy milyen újdonságokkal, továbbképzésekkel és hírekkel állnak idén is a magyar szépészeti szakemberek rendelkezésére.

 

– Miért kezdtél bele a termékforgalmazásba, és mióta vagytok a magyar piacon?

– 1997 februárjában kezdtük el a termékforgalmazást. Hét márkával állunk a kozmetikusok rendelkezésére, kizárólag szakemberek számára forgalmazunk. Termékeink a lakosság számára a kozmetikusoknál érhetőek el. Kozmetikai kezelőanyagokkal kezdtünk, mert akkoriban kevés „nyugati” márka volt elérhető nálunk, úgy gondoltam, ideje nyitni. A gyártási technológia sokkal fejlettebb volt Nyugat-Európában, mint itthon, és kiváló minőségű termékekre találtunk a LANÈCHE kozmetikumokban. Aztán ugyanennek a gyártócégnek bővült a palettája, így kezdtük forgalmazni a gyógyhatású teafaolajos COURTIN termékcsaládot, majd a fiatalabb generációt megcélzó HENRIËTTE FAROCHE készítményeket is. 2000-ben került a látóterünkbe a NOUVEAU CONTOUR cég. Ahogy a kozmetikában nagyon kevés választási lehetőség volt, a sminktetoválás területén még kevesebb. Mindig a minőségre törekedtem, úgy gondoltam, hogy minőségi gépre van szükség, mert csak azzal lehet szép munkát készíteni. Mindig hangsúlyozom: nem helyettesíti a jó eszköz a tudást, de hiába tudok nagyon jól tetoválni, ha nincs hozzá megfelelő eszközöm. Ezért kezdtem el keresgélni, hogy milyen eszközzel lehetne még szebb, még jobb sminktetoválásokat készíteni. 2000 júliusa óta vagyunk kizárólagos magyarországi forgalmazói a Nouveau Contour sminktetováló gépeknek. Azóta folyamatosan együtt dolgozunk, mi is elégedettek vagyunk az anyacéggel és ők is velünk. Németországból talált meg minket a professzionális szempilla- és szemöldökfestéket gyártó ORENNA, illetve sminktermékei, a MARIE CHRISTINE sminkek is, így ezek is a termékpalettánkra kerültek. Hetedik termékcsaládunk a SANTANA kozmetikai ampullák.

– Mi az erősségetek szerinted?

– Három fő dolgot érzek erősségünknek. Az első, hogy nagyon jó cégekkel dolgozunk együtt. Ha az anyacég erős és sikeres, és folyamatosan fejleszt, akkor ez nagyon megkönnyíti a különböző országokban dolgozó disztribútorok munkáját. A Nouveau Contour ilyen: folyamatosan fejlesztenek, vannak új termékei, új pigmentek, új gépek, új tűmodulok, saját fejlesztések, mint például a higiéniai modul bevezetése. Ez nagyon jó dolog! A másik erősség, hogy nagyon jó az oktatási rendszerünk. Ahhoz, hogy a partnereink sikeresek legyenek, nekünk kell jól megtanítani őket dolgozni. Ha ők jól dolgoznak, akkor sikeresek, és az a mi sikerünk is. Olyan az oktatási rendszer, mellyel biztos tudást adunk a sminktetoválóknak, nagyon alapos, 2 fős létszámú oktatások keretében. A harmadik, hogy ha befejeződik egy tanfolyam, utána is folyamatosan kapcsolatban vagyunk tanulóinkkal. A kezdő sminktetováló szakembereknek nagy segítség, hogy van kihez fordulni, ha valamiben elbizonytalanodik, vagy kérdése merül fel. Ez egy nagyon erős mankó, amivel segítjük a munkájukat. Ezek az erősségek a kozmetikai termékeink használatát oktató tanfolyamainkra is jellemzők, hogy a termékeinkkel a legjobb hatást érhessék el a kozmetikusok. Speciális termékeinknél tanfolyam elvégzéséhez kötött a vásárlás, például az 50%-os AHA savval dolgozó kezeléseknél ez érthető szerintem.

– Ha a rezsióradíj-számításról hallok, mindig te jutsz az eszembe… A gazdaságos szakmai működésben is segítitek a kozmetikusokat?

– Nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak dolgozzon az ember, hanem pénzt is keressen. Gyakran tapasztalom, mennyire bizonytalanok ezen a területen a kozmetikusok, nem tudják, hogyan alakítsák ki az áraikat, mit vegyenek figyelembe, mennyibe kerüljön egy kezelésnek az ára. Kereskedelmi tanulmányaim segítségével bele tudtam mélyedni ebbe, többször publikáltam, és előadásokat is tartottam a témában, természetesen segítek a hozzánk forduló kozmetikusoknak a kozmetikai termékek és a sminktetoválás területén is. A leggyakoribb kérdések: mennyibe kerül egy kezelés költsége? Mennyi hasznot tegyen rá mindenképpen? Mi az a profit, amit illik rátenni? Hogy érdemes akciókat, kedvezményeket ajánlani a vendégnek?

– Hogyan tartjátok a kapcsolatot a szakemberekkel?

– A saját partnereinkkel szoros a kapcsolatunk, rendszeresen értesítjük őket a híreinkről, hírlevélben, erre a weboldalunkon érdemes feliratkozni. Friss, aktuális weboldalunkon (www.nouveaucontour.hu) hasznos információkkal állunk rendelkezésre, folyamatosan publikáljuk az újdonságokat, képzéseket, eseményeket, akciókat… Érdemes látogatni! Természetesen jelen vagyunk a közösségi médiában: Facebook, Instagram stb. Rendezvényeink, általában tanfolyamok és workshopok, Look&Learn jellegűek általában, tehát bemutatjuk a technikát, melyet alaposan és közelről figyelhet meg a résztvevő, miközben mindent elmagyarázunk és a felmerülő kérdéseket is megválaszoljuk. Ezek nagyon sikeresek, hiszen rengeteget lehet így tanulni. Nagyobb jellegű megmozdulásunk a hagyományos, rendszeresen megtartott konferenciánk, mely során termékújdonság is bemutatásra kerül, például új pigmentek, új technikák stb. Mindig olyan információt adunk a partnereinknek a rendezvényeinken, amiket mi is az anyacégtől kapunk, illetve nemzetközi rendezvényeken tanulunk. Nagyon fontosnak tartom a saját magunk képzését is, hogy naprakész tudást adjunk tovább a magyar szakembereknek. Rendszeresen veszünk részt a Nouveau Contour képzésein, oktatóképző programjain. Az anyacég figyel arra, hogy a különböző országokban összehangolt legyen az oktatók tudása, bármelyik országban megy el képzésre a kozmetikus, ugyanazt az ismeretet fogja megkapni. Ilyen tanfolyam-harmonizálás miatt voltunk a Nouveau Contour amerikai központjában, Orlandóban legutóbb. Megismerhettük, hogy ott hány napos egy tanfolyam, mit tartalmaz, milyen gyakorlatot, hány oktatóval. És természetesen új technikákat is tanulunk, például Chris Nay (a fiam) most vett részt egy népszerű sminktetováló prágai képzésén, akinek a munkáira az egyik nemzetközi sminktetováló csoportban figyeltünk fel. A szálazási technika is állandóan változik, mindig van fejlődési lehetőség a szakmánkban és mindenkitől lehet tanulni. Chris is úgy gondolja, hogy minél többféle képzésen vesz részt az ember, annál stabilabb és termelőképes a saját stílusunk.

– Amikor annak idején termékeket kerestél, amiket itthon forgalmaznál, mennyire volt szempont, hogy széleskörű nemzetközi háttere legyen, a kínálatotokban szereplő márkákra ez jellemző?

– Azért ez nem így indult. Amikor ezt elkezdtük, szerencsénk volt, hogy jó cégekkel kerültünk össze. Maga Hollandia is nagyon szimpatikus, minden magas színvonalú, élenjáróak. Amikor elkezdtük, a Nouveau Contour még nem volt ekkora cég, bízom benne, hogy mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy ekkorák legyenek, ahogy ők is segítik a mi munkánkat. Az évek alatt építették fel a disztribútorhálózatukat, és nagyon büszke vagyok rá, hogy mi az első partnereik között vagyunk. Rendszeresen megrendezik, márkafüggetlenül a Sminktetoválók Világ Konferenciáját Amszterdamban, ami mindenki számára nyitott, a világ minden tájáról vesznek részt rajta szakemberek. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy kivételével mindegyik világkonferencián ott voltam, sőt, 2016-ban nem csak látogatóként, hanem előadóként is részt vettünk. Fiam, Chris Nay felkérést kapott, a szemtetoválásról tartott nagyon nagy sikerű előadást. Ami különlegessége a rendezvénynek, hogy az előadások kisebb, 20-30 fős termekben és folyamatosan zajlanak, naponta többször lemegy ugyanaz, így mindenki az igényeinek és érdeklődésének megfelelően válogathatja össze, hogy melyeken vesz részt. Nem csak az előadásokon lehet rengeteget tanulni, hanem egymástól is, a szünetekben tapasztalatokat lehet cserélni, üzleti és baráti kapcsolatokat építeni. Érdemes részt venni rajta, és hát egyébként is Amszterdam egy jó hely! Sajnos nincs magyar szinkrontolmács, minden előadás angol nyelven történik, ez nehézség lehet, értő angol nyelvtudás fontos! Ha valakit érdekel a részvétel, akkor segítünk, természetesen!

 

 

– Miért ilyen népszerű, mi a jelentősége az Év Újdonságának választott NC iQ medical gépnek?

– A Nouveau Contour egy nagyszerű márka, melyet egy régóta működő, folyamatosan fejlesztő cég forgalmaz világszerte. Előéletüket ismerve, a fejlesztésük csak jó lehet szerintem! De amitől ez a készülék még profibb, még jobban könnyíti a munkánkat, hogy különböző előre beállított programokból lehet választani, hogy milyen bőrfelületen akarunk dolgozni; szemen, szemöldökön vagy szájon. Illetve van rajta ún. medical funkció, amellyel orvosi mikropigmentálást tudok végezni. Van benne egy beépített szenzor, ami méri a bőr ellenállását, vastagságát, sűrűségét. Ez alapján állítja be a nyomatékot és a tű mélységét. Hihetetlenül megkönnyíti a munkát. Amióta kapható, én is ezzel dolgozom. Az a szakember, aki igényes, profi eszközöket és készülékeket használ.

– Idén mivel készültök? Hol és hogyan találkozhatnak veletek a szakemberek?

- Fontosnak tartjuk a személyes kapcsolatot, (ezért nincs webshopunk), a szakemberek elérhetnek minket munkaidőben telefonon, e-mailben és személyesen a székhelyünkön Budapesten, illetve területi képviseleteinken keresztül. Gyors és jó a kapcsolatunk a szakemberekkel. Évente több kiscsoportos képzést indítunk, ahol egy-egy technikát, újdonságot tanítunk, a weboldalunkon megtalálhatóak az időpontok. Arra biztatom a szakembereket, hogy bátran vegyék fel velünk a kapcsolatot, és jelezzék tanfolyami igényeiket, hiszen személyre szabott igényeket is figyelembe tudunk venni! Általában minden évben tartunk konferenciát, erre valószínűleg ősszel kerül sor, pontos információt hamarosan publikálunk, érdemes figyelni felületeinket!

 

Szöveg: Remek Annamária
Fotó: Dala Gábor

 

Olvasóink értékelése:  / 15
ElégtelenKitűnő 

Kiemelt hirdetések

Professzionális márkák

Legolvasottabb írások

Interjú / Bronzérmes a férfiválogatott
Bronzérmes a férfiválogatott! „Álomvilágból valóság lett” – interjú Cseh Istvánnal...
Interjú / Le Salon Kertváros – az Év Szalonja 2013-ban!
Egy hely, ahol több mint 200 m2-en a vendégekről szól minden, és ami hamar központi helyet...
Interjú / Sorsok és végzetek
Sorsok és végzetek Szenvedélyes, bátor és mindig mer újat álmodni – Szabados Iréne...