Belépés

Év Szalonja 2014. eredményhirdetés

 

 

 

2014. Év Szalonját kerestük azon a pályázaton, ahol bemutatkozhatott, aki a szakma felé példaértékűnek tartja magát. 18 szalon került végül a döntőbe, melyek mindegyike kiemelkedő valamilyen szempontból.

A pályázatok ITT láthatóak!

Az Év Szalonja díjat az kapta, aki a legmagasabb pontszámot érte el a zsűrizés során. Az értékelő zsűri tagjai között olyan, a szépségipar valamely területén dolgozó, márkafüggetlen értékelésre kész, vezető pozíciójú tekintélyek voltak, akik szigorúan a szempontok alapján pontozták a beérkezett anyagokat. Név szerint: Bruchmann Zsuzsanna - a Makadémia Kft. tulajdonosa, a termékfüggetlen hatóanyag-szemináriumok oktatója, Ellinas Andrea - a 2013. évi Év Szalonja verseny győztesének, a Le Salon tulajdonosa, Fekete Balázs zsűrielnök - a BKIK Kézműipari tagozat elnöke, Langer Jelena - a L'Oréal Professionnel Magyarország, Csehország és Szlovákia divíziójának piacfejlesztési igazgatója.

A szalon koncepciója és annak megvalósítása, a szakmai színvonal, a szalon specialitásai, az összkép és a szalonkommunikáció alapján történt a pontozás, így egy szalon összesen 200 pontot érhetett el. A szavazatok alapján az alábbi eredmény született:

 

I. helyezett: Madmazel Kozmetika, Siófok - 184 pont

II. helyezett: Szabó Imre Szalonok, Budapest - 177 pont

III. helyezett: Dancsó Erika Szalon, Szentes - 174 pont


  

 

 

A zsűrizéssel egy időben a közönség is szavazhatott a nekik leginkább tetsző szalonra. A 2014. Év Szalonja közönségdíjat 855 szavazattal a Vintage Beauty Kozmetikai és Szépészeti Műhely nyerte el.

 

 

Az Év Szalonja verseny sikeresen rámutatott arra, mennyi gyönyörű és minőségi szolgáltatást nyújtó szépségszalon működik Magyarországon, amelyek figyelemre méltóak. Köszönjük mindenkinek a részvételt, és a verseny fő támogatóinak, a L'Oréal Professionnelnek, a Trefio-nak és a Biola Biokozmetikai Kft.-nek a felajánlott ajándékokat. A díjátadóra 2014- szeptember 28-án, Siófokon, a 2014. Év Szalonja Madmazel kozmetikában került sor.

A győztes szalon vezetőjével készített interjú hamarosan ITT olvasható.

 

2015 januárjától pedig meghirdetjük az Év Szalonja 2015. versenyünket, ha nem szeretne lemaradni, akkor iratkozzon fel Hírlevelünkre!

 

Díjátadó képei:

fotó: Dala Gábor
A díjátadóról készült videó ITT látható!
Olvasóink értékelése:  / 1
ElégtelenKitűnő 

Kiemelt hirdetések

Professzionális márkák

Legolvasottabb írások

Rendezvénytudósítás / Kézműves Kupa 2017.
2017. március 5-én vasárnap, a miskolci Generali Arénában rendezte meg a...
Interjú / Heanból MALAHA Cosmetics – a dinamikus fejlődés útja
Az Év Szépészeti Újdonsága 2015. győztes termék forgalmazója még szélesebb palettával a...
Felhívás, pályázat... / Mit tehet a szépész a családon belüli erőszak áldozataiért?
Nemrég elfogadták Illinois államban (USA) azt a törvényjavaslatot, mely állami támogatással...