Belépés

Idősebb Korom Gyuláról...

 

Id. Korom Gyula, a Lisap cég magyarországi alapítója és Magyarországon az egyetlen Fodrászmúzeum létrehozójának búcsúztatásán, 2013. szeptember 11-én, a Kispesti Temetőben Buzássy István is megemlékezett. Megható soraival állítunk emléket.


„Furcsa, ijesztő álma volt a feleségemnek. Az újjá alakított kirakatot valakik szétverik és a kirakat előtt állt Korom Gyula és csak némán nézte.
Nagyon rossz előjel volt. Váratlanul megszólalt a telefonom, kis Gyula hívott, és elmondta, hogy "meghalt apu".
Nehéz beszélni erről.


Át kell gondolni azt a több mint tíz évet, amit munkával a szakma iránti szeretetből és nem utolsó sorban Gyula iránti szeretetből, tiszteletből, együtt töltöttünk.


Azt mondja egy latin bölcs – hogy: „Nem fed le végleg a sír.”

és ahogy a család jelezte a világ felé:
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott,
Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott,
Számunkra te sohasem leszel halott,
Örökké élni fogsz, mint a csillagok!”

 

A legszomorúbb szertartás, amin részt veszünk, ha elbúcsúzunk barátunktól – kollégánktól, családtagjainktól. Elhagyott minket a szeretett férj, a törődő apa, a vidám nagyapa és a megfontolt szakember. Sohasem mondunk örökre búcsút, mert itt marad minden, amit létre hoztál, felépítettél, ami mind rád emlékeztet.

 

 

 

Ki volt ő?

Számunkra, a szakma számára, a Lisap Magyarország megalapítója. Egy kiváló üzletember – egy különleges fodrász múzeum létrehozója. És csönd van a múzeumban, a sok tárgy mind személyes jó barátja volt, ápolta, törülgette, javítgatta őket. Árva lett a lakókocsi, nem hallja többé a gyerekzsivajt, a tóparton nem beszélget többé a szomszédokkal egy sör mellett.

 

Tudjuk semmi sem tart örökké.
Furcsa, mennyire fáj, mikor egy barát elhagy minket, és amit hátra hagyott az a pillanatnyi néma csend. Nincs rosszabb érzés, mikor le kell zárni a múltat és elbúcsúzni. Nem lehet mit mondani, csak hallgat az ember, küszködik a sírással, hiszen nekünk a barátunk voltál és a kollégánk. De a család, a feleséged, a gyerekeid, az unokáid, a többi barát és ismerősök megdöbbenve vették a hírt, hogy id. Korom Gyula elhagyott minket hirtelen és oly gyorsan, hogy búcsúra sem volt időnk.

Az, aki tegnap az életünk része volt, ma egyszerűen elköszönt tőlünk. Tudom, hogy fájdalmában, amiről sohasem beszélt, gondolt mindenkire, - a családra, barátokra. Ő volt az, akinek mindig a megoldáson járt az esze. Amit felépített, az őt fémjelezte! Az az idő, amit a Lisap csapattal töltött, nekünk élvezetes munka volt. Olyan ember volt, aki értett az emberek nyelvén. Adott, és kapott is, mert a csapat is mindent elkövetett a cég sikeréért. Ő volt a mozgatórugó! Sohasem fogjuk elfelejteni a sárga kisbuszos utazásokat, a kiállításokat, a bemutatókat, Milánót, Londont és a többi szakmai utat.


Igazán nagyon szép emlék él bennünk rólad. Volt egy kicsiny, közös múltunk. Mindenki, aki itt van, körbevesz téged, bizonyára átgondolja a közös múltunkat, amit tettél, segítettél, ahol tudtál, ahol kellett, iskolákat, tanműhelyeket, szakmába induló fiatalokat. Tudnod kell, hogy mindenki szeretett és megbecsült. Biztosan te is búcsúzol tőlünk.
És Marika, aki azon a hosszú úton, amin végig jártatok, közösen, mindig szorgosan okosan segítve Gyula munkáját, aki a Lisap és egyéb fodrász kellékek kitűnő ismerője vagy, vedd át szívünkben Gyula helyét, aki tiszteletbeli fodrász volt.”


Buzássy István


Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

You have no rights to post comments

Kiemelt hirdetések

Professzionális márkák

Legolvasottabb írások

Vélemény / Kifejező szemhéjak!
  A kifejező szem új fogalmat nyert, amikor egyes alkotók festővászonként kezdték el...
Vélemény / Mibe kerül a tudás? És a tudatlanság?
A magyar szépészeti szakmák még mindig nagyon népszerűek, bár a 60-70-es években elért...
Vélemény / Vélemény a nanotechnológiás hajfestékekről
Áldás vagy szitokszó az „ammóniamentes” hajfesték? A 2014 márciusában leírtak nem...