Belépés

"Okos" biztosítási alkalmazás: EMMA

 

Bemutatták az EMMA 2.0 elnevezésű alkalmazást, amely a biztosítási szektort szeretné reformálni. Az alapító, Németh Zoltán 2012-ben fejlesztette le programozó társaival az Első Magyar Mobil Bróker alkalmazást, amely független biztosításközvetítőként az együttműködő biztosítók kínálatát mutatja be, és teszi lehetővé, hogy az alkalmazáson keresztül, közvetlenül a biztosítónál (online) kösse meg biztosítását az ügyfél. 2014-ben a Microsoft startup cégek felé nyújtott támogatásával folytatódott a fejlesztés, így a bővített EMMA nemcsak, hogy a kiemelt operációs rendszereken, köztük a Windows8-on is kiválóan használható, hanem elsőként jelent megoldást a pénzügyi termékek elérésére és kezelésére okostelefonon.

 

Az EMMA rendszerezi és összehasonlíthatóvá teszi az elérhető ajánlatokat, egyelőre az utasbiztosítások és a KGFB (kötelező gépjármű felelősség biztosítás) körében, 14 biztosító (közülük már látható a CIG, az Union, a Signal, a QBE, az MKBB, az Uniqa, az EUB, a Groupama és az AIG) ajánlatai közül.

Az EMMA kínálata tovább bővül, idén elérhetőek lesznek a lakásbiztosítások, és hamarosan a nyugdíjbiztosítások is.

A tervek szerint az alkalmazás még kedvezőbbé teheti a biztosításokat: megspórolható a jutalék, ami a nyugdíjbiztosítások területén akár 30-40 százalékos költségcsökkenést is eredményezhet. Az alkalmazás egyszerű kezelhetősége melletti másik nagy előnye, hogy fejleszti a pénzzel való felelős bánásmódot.

A sajtótájékoztatót Grósz Judit, a Microsoft fejlesztési és platform üzletág igazgatója és Németh Zoltán, az elsŐ magyar mobil bróker Kft. résztulajdonosa tartotta a Design Terminálban.

 

Szöveg és fotó: remeka.hu



Olvasóink értékelése:  / 1
ElégtelenKitűnő 

Kiemelt hirdetések

Professzionális márkák

Legolvasottabb írások

Sikerkulcs / Gazdálkodj okosan, azaz üzletvezetési tanácsok szépészeti szakembereknek 2. rész
A vállalási ár három fő részből: az anyagköltségből, a működési költségből és a...
Sikerkulcs / 10 dolog, a sikeres szalonszolgáltatásért!
Az alábbi felsorolásban összeállítottunk pár olyan dolgot, amit ha megfogadsz egy-két...
Sikerkulcs / Szalonhűség
Aki stabil vendégkört szeretne, nem elég, ha az új vendégek bevonzására fókuszál, hanem a...