Belépés

A Piknik Kör 2016-ban

Megkértük Báthory Kati aranykoszorús kozmetikusmestert, a Piknik kozmetikus önképző kör alapítóját és szervezőjét, hogy összegezze a 2016. évben végzett tevékenységüket. Idén 6 alkalommal gyűltek össze a kozmetikusok a budapesti Wesselényi utcai nagyteremben, olyan időpontokban, mely a lehető legkevésbé esett egybe más szakmai rendezvénnyel.

 

Februári programunkban a növényi őssejteket jártuk körbe, biológus és kozmetikus szemmel. Előadónk, Dr. Szabó Katalin és Lukács Krisztina volt.

 

Áprilisi összejövetelünkön – önismeret – hatékonyság-harmónia, coaching értelmezése, miért fontos ez a kozmetikában! természetesen, alig bírtuk abba hagyni, mert mindenkinek volt legalább egy nehezen megoldható problémája, ezért, Júniusban folytattuk, milyen lehetőségeink vannak a gyakorlatban, hogyan használjuk a mindennapokban, van e megoldás? Előadóink mind két alkalommal, Desics Renáta pszihológus és Kovács Bea kozmetikus mester volt.

 

Félidőben tartottunk egy kis nyári szünetet, majd szeptemberben, folytattuk ismeretterjesztő előadásainkat, két különleges témával: Polarizált fény kulcsszerepe a kozmetikában, illetve Dr.Torma Viktória vegyész fitoterapeuta, kutatásának eredményeképpen az érzékeny, gyulladásra hajlamos bőrök kezeléséhez használható illóolajok bemutatásáról.



Mivel a téma sok mindenkit érdekelt, ezért folytattuk, októberben:  illóolaj rendszertan, avagy nagyvonalú összefüggés-keresés az illóolajok és bőrtípusok között. Előadónk, természetesen ismét Dr. Torma Viktória vegyész fitoterapeuta volt, akinek most nem kellett néznie az óráját, volt ideje, hogy elmagyarázza nekünk azt, amire kíváncsiak voltunk!

 

Decemberben eljött a szokásos  karácsonyi piknik, ahol nem győztük összetolni az asztalokat annyi finomsággal jöttek a kolléganők. De nem csak magunknak hoztunk, hanem segítségképpen, gyűjtöttünk egy határ közelében lévő pici falunak is „ajándék kosarat”, hogy másoknak is tudjunk örömet okozni… Mert az olyan jó! Az ünnepi hangulat elindításáért, Feller Adrienn volt a meghívott vendégünk, aki mesélt egy kicsit az ő karácsonyáról, illetve mind ezt  fűszereztük egy kis énekkel és gitárkísérettel. Hosszú órákig együtt maradtunk, készítettünk karácsonyi asztaldíszt, beszélgettünk, pezsgőztünk, kellemes délutánt töltöttünk együtt!

 

 

Mindig azon gondolkodom, hogy lehetne sok ember számára úgy programokat kitalálni, hogy sorszámot kelljen osztogatni az ajtóban, hogy mindenki beférhessen. Csak az írott (facebook) érdeklődés a mai kor szellemi adatátvitele az egyedüli? Miért nem szeretnek az emberek egymás szemébe nézni, vitatkozni, véleményt mondani?

Van elképzelésem a jövő évi programokról, de legelőször azt szeretném kitalálni, hogy hogy lehetne megmondani a kolléganőimnek, hogy a személyes érdeklődés, a személyes megjelenés, mennyi „tudáscserét”, mennyi szép és tartós barátságokat hozhat létre ebben a szakmában.

Na még van időm, tovább gondolkodni ezen, addig is mindenkinek kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok!

Szöveg: Báthory Kati

Fotó: remeka.hu
Olvasóink értékelése:  / 3
ElégtelenKitűnő 

Kiemelt hirdetések

Professzionális márkák

Legolvasottabb írások

Sikerkulcs / Te is a bevételed ellensége vagy? - GKK blogja
      Te is a bevételed ellensége vagy?Szinte biztos vagyok benne, hogy igen! Hogy miért...
Publikáció / VirágBlog: World Bodypainting Festival 2014.
A világ minden tájáról érkeznek művészek, érdeklődők, oktatók. Az első napok...
Vélemény / Amerikai fodrászatok
Amerikai fodrászatok   Szikriszt József, a JOICO Magyarország művészeti vezetője idén...