Belépés

Nagy Győző Mesterfodrász Emlékére


Nagy Győző Mesterfodrász Emlékére

 

 

E néhány sorban szeretnék megemlékezni testvéremről, Nagy Győző mesterfodrászról a 70. születésnapja alkalmából, és egyúttal szeretném elmondani a jövő generációinak, hogy milyen ember is volt Ő.



Bátyám 1943.09.11-én Nagy Sándorné IlIés Erzsébet második gyermekeként látta meg a napvilágot.
Mondhatnánk törzsgyökeres pesterzsébeti, mivel két éves kora óta élt a XX. kerületben lévő "nagyszülői családi házban", és idejárt a Kálmán-utcai általános iskolába.

A női fodrász szakmát is Erzsébeten, Benczing Laci bácsinál tanulta, és a gyakorlatot is ott szerezte meg. A mestervizsgát is sikeresen letette 1967.12.12.-én, majd megnyitotta az első fodrászüzletét a XX. kerület Molnár László utca 96. sz. (most Átlós u.) alatt a 60-as évek végén.
Nemsokára Ő is követte mesterét, "példaképét" és oktatni kezdett. Felvette az első tanuló kislányt Fazekas Ilona Ildikót, aki sikeresen befejezte a képzést, és a továbbiakban is együtt dolgoztak, (több üzletváltás ellenére, egészen a haláláig), és aki máig a szakmában dolgozik. Ettől kezdve sok-sok diákot oktatott a női fodrász szakmára többek között: Krizsán Győző, Pokrivtsák István, Kulcsár Zsuzsanna.

 

1985-ben üzletváltásra kényszerült, és a Török Flóris u. 48. sz. alatt bérelt egy üzlethelyiséget, melyet "FITT-NETT"néven üzemeltetett. Az üzlet kialakítását és berendezését saját erőből valamint baráti, családi kölcsönből valósította meg.
1989-ig dolgozott itt, ám mivel az egyre növekvő vendégkör miatt a szalon már kicsinek bizonyult, ismét költöznie kellett.
1989.03.01.-től az önkormányzattól bérelt egy nagyobb helyiséget a Helsinki út 26. sz. alatt és ott szépítette vendégeit egészen a haláláig.

 

 

 

Győző szerette az embereket és sok áldozatot hozott a köz-ért. Összetartotta kollégáit és rengeteget tett az üzlet sikeréért.
Csapatával kialakítottak akkor egy teljesen új szolgáltatást, mely magába foglalta a manikűrtől kezdve, a női fodrászat és a kozmetikán (szoláriummal) át egészen a masszázsig, így a "RISING SZALON"-ba betérő vendégek, teljesen megújulva távozhattak a legnagyobb megelégedésükre.

Nagyon fontosnak tartotta, hogy mindig képezze magát. 1976-ban elvégezte a Kisiparosok Országos Szervezete által tartott 3 napos mesterfokú tanfolyamot, majd 1995-ben részt vett a WELLA Perfectly You által szervezett kreatív tanfolyamon és megszerezte a hozzá kapcsolódó Wella szeminárium mester fokozatát. A Rising által indított I. Hajanalitikai kurzuson is részt vett.

A munkáját több alkalommal elismerték, már tanuló korában is. 1961-ben a KIOSZ-nál az "időszaki vizsgán" kitűnő eredményéért oklevelet kapott. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának Ipari Főosztálya 1982-ben az „ipar kiváló mestere” kitüntető oklevéllel díjazta munkásságát. Kiváló Társadalmi munkájáért 1980, 1982, 1983-ban a KIOSZ oklevéllel jutalmazta.
A karitatív munkában is mindig kivette a részét, gyakran eljárt a Virág Benedek utcai Idősek Otthonába, hogy megszépítse, az idős embereket. A XX.ker-i Múzeumban is kivette a részét, mint pártoló tag.

Pesterzsébetről származott felesége is, Rontó Éva (1948.06.17.-1994.05.02.), akivel 1966.06.18.-án fogattak egymásnak örök hűséget. Évával a megismerkedésüktől, egészen a haláláig együtt voltak. Közösen fejlesztették, szépítgették családi házukat, kitartottak egymás mellett 33 éven át példás együttélésben.

Győző 1997.04.21.-én hagyott itt bennünket örökre. Hatalmas űr maradt utána.

 

Várfalviné Nagy Éva

 

 


 

 

In Memoriam
Nagy Győző mesterfodrászról



Kislányként rettegtem fodrászhoz járni, mert minden alkalommal, borzalmas frizurákkal mentem haza szomorúan. Édesanyám barátnője ajánlotta, hogy menjünk el Győző mesterfodrászhoz, akkor még XX. ker. Molnár László utcai üzletébe. Kb. 11 éves lehettem ekkor. Izgalommal vártam, hogy sorra kerüljek, tartván az előző rossz tapasztalatoktól s még férfi is a fodrász, ez különös félelemmel töltött el, mint lányt. Vártam és figyeltem. Elégedett és mosolygó arcú hölgyek álltak fel Győző székéből. Sorra kerültem. S ekkor megtört a jég! Barátságos volt, beszélgetett velem s mire feleszméltem a frizurám… csoda volt! Boldog voltam! Másnap a suliban minden lány rám irigykedett. Sorsdöntő pillanat volt ez életemben! Győző lett a fodrászom s minden egyes alkalommal, csodálattal néztem, ahogy dolgozik, alkot és mindig elégedetten tértem haza. Elhatároztam fodrász leszek! Szüleim más irányba tereltek. Érettségi után 3 évig óvodás gyerekekkel foglalkoztam, de nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy lehetnék-e még fodrász, hiszen már 20 éves is elmúltam. Győzővel beszélgettem álmaimról. Akkoriban indult,- az ő szavaival élve-, egy átképzéses tanfolyam. Ő látott bennem fantáziát, dicsérte, ahogy a hajam kezelem s felajánlotta, hogy tanítana, lenne a mesterem, ha komolyan akarom. 1989-ben belevágtunk. Én voltam az első nem kamasz tanulója. Kemény alapoktól építkeztünk felfelé, nem volt megállás. Felejthetetlen számomra, ahogy oktatott. Szinte árnyéka lettem, magyarázott, a szakmának minden egyes részét, csináltatta a feladatokat szinte kifulladásig, de nagyon élveztem, szerettem, néha azért könnyek is voltak, hiszen nem akadály mentes a célig vezető út! Félelmetes módon értett a nők, férfiak és a gyerekek nyelvén is. Ösztönzött a szakmai szeretettre, alázatra, profizmusra és elhivatottságra, s arra, hogy a vendég jelent mindent. Bemutatókra vitt tanuló társammal, hogy mást is lássunk, tapasztaljunk.
Kb. 1 éve dolgoztunk, oktatott, mikor egy reggel nyitás előtt tanuló társammal, Anitával vártunk az üzlet előtt, már pár vendéggel, Győző és Ági kolléganőnk sehol. Győző soha nem késett. Akkor még nem volt telefon sem. Egyszer csak megjelent a felesége és mondta, hogy Győző nagyon beteg lett és véletlenül Ági is, nem tudnak ma jönni. Nyissunk ki, tájékoztassuk erről a vendégeket, aki így is marad, azt szolgáljuk ki, aki nem, azzal egyeztessünk másik időpontot. Számomra ez volt az első és legnagyobb szakmai elismerés részéről. Rám bízta a saját vendégeit, bízott bennem! A másik elismerés szintén ezen a napon történt a vendégei részéről, senki nem ment el! Bíztattak, hiszen már ismertek, de a biztosíték az volt számukra, hogy Győző tanulója vagyok! Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne hozzak szégyent mesteremre, a tőle elvárt profizmussal végig alkottam a műszakot tanulótársam közreműködésével.
Mikor eljött a vizsga, büszke volt rám csillagos 5-el végeztem el.
Boldog vagyok, hogy életem része, fodrászom, mesterem és barátom volt Nagy Győző mesterfodrász.


Budapest, 2013. június 26.

Kulcsár Zsuzsanna

 

Olvasóink értékelése:  / 1
ElégtelenKitűnő 

You have no rights to post comments

Kiemelt hirdetések

Professzionális márkák

Legolvasottabb írások

Sikerkulcs / Mire számíthatsz a Windows készülékek terén?
Internet, mobilitás, felhő alapú tárhelyek, átjárhatóság és elérhető árú...
Barbi szerint... / Barbi szerint... a hajfestés
      Barbi szerint... a fodrászat "Egy nyári napon a vállig érő, frufrus hajammal...
Publikáció / Veszélyes színek!
Te is érezted már úgy, hogy megvetted álmait ruháját és amikor felvetted, mégis valahogy...