Belépés

Braun Beauty, Sopron

 

 

 

 

Braun Beauty, Sopron

Cím: (Braun Dental & Beauty), 9400 Sopron, Deák tér 15.

Üzemeltető: Jankus-Rácz Nikoletta

 

 

 

Mottóm: Segítünk, hogy külső-belső szépsége harmóniába kerüljön!

Jankus-Rácz Nikoletta vagyok, a Braun Beauty alapító-tulajdonosa. A szépséggel, mint a legtöbb nő már gyermekkoromban szoros kapcsolatba kerültem. Tizenévesen már biztos voltam benne, hogy a szépségipar területén szeretnék dolgozni. Unokatestvérem fodrászüzletében hajat mostam és sepertem, később az Ő szalonjában lettem kozmetikus tanuló. Mikor mesterkozmetikusként sikeresen végeztem, éreztem gyermekkori álmom valóra válhat. Mikor megnyitottam első kis szalonomat ez az életérzés csak fokozódott, de igazán 2015. tavaszán teljesedett ki, mikor megnyitottuk Sopronban a Deák tér 15. szám alatt található komplex szolgáltatást nyújtó, családias hangulatú exkluzív szalonunkat. Bizonyára mindenki számára ismert az a mondás, hogy „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát”. Ezt mi, szépségszakmai körökben úgy mondjuk: „Nézd meg a szalonját, rendeld meg a munkáját!”


Képek:

Szalonunk kialakításában mi is ezt az elvet tartottuk szem előtt. Az épület, melyben a szalon található, a soproni Deák téren, Közép-Európa leghosszabb terén helyezkedik el. Már az épület környezete is magával ragadó. A teret szökőkutak, játszóterek, szobrok, emlékművek, rengeteg virág és fa színesíti. Az épület stílusa már évekkel ezelőtt megfogott minket, mondhatni szerelem volt első látásra. Úgy határoztunk, kihasználjuk ennek a csodálatos épületnek az adottságait, azt saját és vendégeink igényeinek megfelelően alakítjuk át. Mivel fontos volt számunkra az értékek megőrzése, ezért az épületet a területileg illetékes Örökségvédelmi Hatóság egyetértésével és közreműködésével újítottuk fel. Az épülettől 50 m-re sikerült egy udvart is vennünk, biztosítva ezzel a kényelmes parkolási lehetőséget. Az épületben található a Braun Dental fogászat is, mely férjem ügyvezetésével működik. A két szolgáltatási kör erősíti egymást, és pozitívan hat vendégkörének nagyságára is.

 

Az épületbe lépve kellemes, harmonikus környezet fogadja a szépülni vágyókat. Célunk az volt, hogy vendégeink úgy érezzék magukat szalonunkban, mint mikor hosszabb utazás után ismét hazaérnek. A szalon kialakítását a komplex szolgáltatásnyújtás jegyében kezdtük meg. Igénybe vehető alapszolgáltatásaink: manikűr, pedikűr, fodrászat, kozmetika, masszázs és sminktetoválás. Jó minőségű szolgáltatást nyújtunk elérhető áron, mind belföldi mind külföldi vendégeink részére.

 

A szalonba belépve egy hatalmas fogadótér várja vendégeinket, ahol több nyelven beszélő recepciósaink adnak udvarias útbaigazítást. Az épületen belül minden szolgáltatás külön zárható, elszeparált helyiségben kapott helyet. A helyiségeket kellemes harmóniát sugárzó színek és formák jellemzik, azok kellően tágasak, tiszták és szemet gyönyörködtetőek. Figyeltünk arra, hogy a nagyobb csendet igénylő szolgáltatások mentesek legyenek az átmenő forgalom zajától. Kényelmi szolgáltatásaink között található gépkocsival érkező vendégeink részére a saját parkoló, kisgyermekes vendégeink részére a játszószoba és gyermekfelügyelet. Ingyenes WIFI-t biztosítunk az internet szerelmeseinek. Kávéval, frissítő teával és ásványvízzel kedveskedünk minden vendégünknek és igény esetén biztosítani tudjuk vendégszoba használatát is. Az ausztriai határ közelsége miatt sok osztrák vendégünk van, de a magyar vendégek száma nagyobb arányú. Elsődlegesen a 25 és 65 év közötti korosztályból kerül ki a vendégkörünk nagy része, de ettől fiatalabb és idősebb szépülni vágyó vendégeink is vannak. Szakmai csapatunk minden tagja jól képzett, elhivatott a szakmája iránt, és sok éves tapasztalattal rendelkezik. Szalonunk vendégeink számára a nyugalom szigetét jelenti, ahol kollégáim nem csak szakemberek, hanem barátok, pszichológusok, szépségtanácsadók, vagy ha kell csendes hallgatóság. Míg a test szépül, lelkünk közösen épül, vagy ha éppen arra van igény, csak megpihen.

 

Fodrászaink 2004-ben és 2005-ben végeztek. Többször részt vettek Hajas László és Zsidró Tamás által szervezett mester hajvágás tanfolyamon. Legújabb munkatársunk többször versenyzett, országos bajnokságon valamint fodrászversenyen 2. helyezést ért el férfi modern vágásban. Folyamatosan részt vesznek továbbképzéseken, képzik magukat, inspirálódnak, követik a legújabb trendeket és divatirányzatokat. A különböző hajvágási technikák szerelmese, de a hajfestés terén is naprakész. Fodrászaink kimagasló minőségű L'Oréal és Olaplex termékekkel dolgoznak. Fiatalságuk, lendületük, szakmai profizmusuk igazán vendégcsalogató.

Kozmetikusunk, Kiss Petra 2013-ban végzett. Több tanfolyamon és továbbképzésen is részt vett. Sikeresen elvégezte a sminktetováló tanfolyamot, a füllyukasztó és cukorgyanta használatához szükséges tanfolyamot. Rendelkezik oklevéllel a szempilla-hosszabbításhoz, valamint profi szempillastylist továbbképzésen is részt vett. A Volume technika szerelmese. A professzionális szépségápolás Oscar-díját is magának mondható BABOR termékekkel dolgoznak, melyek bőrbarát pH értékűek, bizonyítható hatékonyságúak és bőrbarát tulajdonságokkal rendelkeznek. Kozmetikusaink alkalomról alkalomra fiatalabbá varázsolják vendégeinket.

Pedikűrösünk-manikűrösünk Rétiné Nyulasi Erika 2000-ben végzett. Folyamatosan vesz részt Beauty képzéseken. Szakmájában 16 éve dolgozik. Elsajátította a forradalmi shell-lakkozást. Napra késszen követi a divatot. Szintén pedikűr-manikűrösünk Józsa Noémi, aki 2007-ben végzett. 2010-ben kezdett el szépségszalonban dolgozni, mint kéz- és lábápoló, műkörömépítő. Munkatapasztalatot szerzett Magyarországon és külföldön egyaránt. Crystal Nails díszítő tanfolyamot végzett, melyet munkája során mind a műkörömépítésnél, mind a shell-lakkozásnál kamatoztatni tud. Pedikűr-manikűröseink OPI professzionális körömlakk és műköröm termékekkel, CND műköröm kellékekkel és alapanyagokkal és shell-lakkal dolgoznak. Minden alkalommal csodaszéppé varázsolják vendégeink körmét. Masszőrünk Stöckert Dániel, gyógymasszőreink Palincsek István és Palincsek Lilla Babor termékekkel dolgoznak. Sok éves tapasztalattal, magas szakértelemmel végeznek vendégeinken frissítő és nyírokmasszázst, valamint talpreflex masszázst.

Az ügyvezetői teendőim mellett mesterkozmetikusként és sminktetoválóként erősítem kis csapatunk munkáját. 1999-ben végeztem kozmetikusként, majd 2008-ban mesterkozmetikusként. Többször vettem részt Long-Time-Liner tanfolyamon. Elvégeztem az Artistry szemöldök szálazás tanfolyamot és több Babor tanfolyamot. Azon vendégeink igényeit elégítem ki, akik a tartós szépség hívei (szemöldök és smink tetoválás).

Az alap szakmai szolgáltatásokon túl különböző specialitásokkal is állunk kedves vendégeink rendelkezésre. Ilyen szolgáltatás az Olaplexes hajfestés és hajkezelés. Ez az első és egyetlen olyan termék, aminek hatása nem múlik el a hajmosások alkalmával, és bizonyítottan a haj diszulfid kötéseinek újraegyesítésével a haj alapszerkezetét építi újra. Specialitásunk még az Aristry szemöldöktetoválás, mely egy különleges és egyedülálló szemöldökszálazási technika. További specialitás a Volume technikával történő szempilla-hosszabbítás. Jelenleg terhes vagyok második fiammal, de ahogy erőm engedi, továbbra is részt veszek a munkában.

Jövőbeni céljaink között szerepel balinéz masszőrök alkalmazása, még egy sminktetováló képzése, púderhatású szemöldöktetováló tanfolyam elvégzése, a termékeladás feltételeinek megteremtése, és további gépek beszerzése a fodrászatba (steampod professzionális gőz-hajkiegyenesítő gép) és kozmetikába (mikrodermabráziós gép, mezoterápiás gép). Nem gondoljuk soha, hogy eleget tudunk és eleget adunk. A folyamatos tanulás és újdonságok nyomon követése a záloga vendégeink megtartásának és a vendégkör bővítésének. Mindig más-más akcióval kedveskedünk vendégeinknek, mint például: hajfestéshez ajándék lakkozás; kiskezeléshez ajándék manikűr. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy szalonunkat minél szélesebb körben megismertessük a potenciális vendégeinkkel. Reklámjaink mindig színesek, változatosak és kellően felhívják szalonunk magas színvonalú szolgáltatásaira a figyelmet. Jelenlegi honlapunk: www.braunbeauty.hu és www.braundb.at. Facebook címünk: Braun Dental and Beauty.

 

Arculatunk egységes, minden szalonkommunikációnkban szerepel a jól ismert Braun színvilág és logó. Szalonunk előtt megállító tábla található, melyre az aktuális akcióink, kedvezményeink is mindig feltüntetésre kerülnek. Folyamatosan jelennek meg a helyi újságokban hirdetések és cikkek a különlegességeinkről. Szórólapokat terjesztünk Ausztriában és Magyarország környező településein is. Az Österreich című osztrák országos újságban is jelennek meg hirdetéseink. Tábla került elhelyezésre a siegendorfi cukorgyáron. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy az osztrák RTL a pozitív visszajelzések miatt riportot készített velünk. Ezen felül névjegyeket, kuponokat, prospektusokat, ajándékkártyákat osztunk vendégeinknek. Valljuk, hogy a legjobb reklám az elégedett vendég. Törekszünk arra, hogy vendégeink mindig elégedetten lépjenek ki szalonunk ajtaján és mind többen adják tovább elérhetőségünket ismerőseik körében. Törzsgyökeres soproniak lévén nagyon fontosnak tartjuk a város támogatását. Részt veszünk aktív szereplőként a Tündérfesztiválon, és komoly anyagi támogatást is nyújtunk annak megrendezéséhez. Támogatjuk a Lego kiállítást, és 2016-ban először megrendeztük az I. Soproni Halloween Tökfesztivált is. Idén több mint egy millió forinttal támogattuk az egyik helyi iskola játszótér építését.

A szép külső utáni törekvés mögött a mélyben valójában az a kívánság áll, hogy személyes értékeinket vegyék észre, egyedi mivoltunkra derüljön fény. Ehhez nyújt vendégei részére szalonunk lelkes kis csapata kimagasló szakmai tudást, komplex és speciális szolgáltatásokat, magas színvonalú készítményeket és technológiát, megtisztelő figyelmet és családias hangulatot.

 

Megjelent: 6891 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. december 10., vasárnap 21:11

Kiemelt hirdetések

Professzionális márkák